2024. 03. 09. nap Véget ért a Horvátország,Samoborban megrendezésre kerülő XIX. Domenica kupa. A 13 nemzetet felsorakoztató versenyen ismét kiválóan szerepeltek a Sárospataki Kyokushin KSE versenyzői. Következő eredmények születtek: Gál Nóra Vivien III. Hely. Gál Luca Noémi II. Hely. Espák Hanna II Hely. Gergely Bence II Hely. A nèpes mezőnyben sajnos a Kata versenyzőink nem tudtak dobogóra állni. Köszönjük Sárospatak Város támogatását. Itt szeretném megragadni az alkalmat hogy megköszönjem a szülőknek hogy jelenlétükkel erősìtettèk a csapatot.

Az év utolsó öv vizsgáját tartotta a Sárospataki KKSE.


 A két klubunkból 15 fő karatéka vállalta, hogy újabb lépést tesz előre a kyokushin útján. Felemelő érzés látni hogy a befektetett munka meghozza a gyümölcsét. A tegnapi nap folyamán egy kicsit a felkészítő mesterek is vizsgáztak, mennyire sikerült az év folyamán átadni tudásukat a tanítványoknak. Büszkén jelenthetem ki hogy sikerült ! Gratulálok a vizsgázóknak !

Kedves barátaim, ismerőseim, kedves Sárospatakiak.

Az év vége felé közeledve szeretnék nektek beszámolni a Sárospataki Kyokushin Karate SE 2023 évi versenyeredményeiről.Egyesületünk versenyzői öt versenyen vettek részt. (négy hazai és egy külföldi.) Összesen 25 érmes helyezést szereztek, 9 arany, 8 ezüst, 8 bronzéremmel tértek haza. ezzel ismét a város legeredményesebb egyesülete lettünk. 2023.03.04. Domenica Cup Nemzetközi Karate verseny. Horvátország.Küzdelemben: Gergely Bence III hely, Gál Nóra Vivien III. hely. Matisz Balázs II. hely. Gál Luca Noèmi I hely.2023.04.15. III. Eisberg Kiskun Kupa Országos Utánpótlás Kyokushin Karate Bajnokság. KiskunfélegyházaKüzdelemben: Lukács Ádám gyermek küzdelem III. hely, Tóth Kristóf serdülő küzdelem II. hely, Lukács Gyula felnőtt küzdelem I. hely 2023.07.02. I. Shihan Furkó Kálmán Emlékverseny, Nyílt Kyokushin Karate Világ Kupa. Szentes.Formagyakorlatban: Pintér Ádám I hely Gál Nóra Vivien IIIKüzdelemben: Gál Luca Noémi II. hely Gál Nóra Vivien III. hely Tóth Kristóf III. hely.2023. szept. 26. Kispest Kupa Országos Karate Verseny. BudapestFormagyakorlatban: Gál Nóra Vivien III hely, Gál Luca Noémi I hely,Küzdelemben: Gál Luca Noémi I. hely Gál Nóra Vivien I. hely, Lukács Gyula I hely.2023.12.02.Mikulás Kupa Kyokushin Karate Utánpótlás OB Verseny.Formagyakorlatban: Gál Luca Noémi III hely. Gál Nóra Vivien II hely. Pintér Ádám I hely.Küzdelem: Gergely Bence II hely. Gál Luca Noémi II hely. Gál Nóra Vivien II hely Espák Hanna II hely. Tóth Kristóf I hely.Minden indulónak ez úton szeretném megköszönni az éves munkáját, és kívánom hogy a 2024 éves versenyszezon még nagyobb sikereket hozzon


Újra adományoztak a Sárospataki Kyokushin Karate SE és az Ép Test Program tagjai.

Már hagyomány hogy minden évben, így karácsony közeledtével a Sárospataki Kyokushin KSE és az ÉP Test Program tagjai meglepetéssel kedveskednek a rászorulóknak. Ebben a évben a Sárospataki a Pécsvárady Botond EGYMI kis tanulóinak jelentős mennyiségű tartós élelmiszert, valamint a Manduláshegyi Kutyaotthon négylábú lakóinak tápot és eledelt valamint anyagi támogatást tudtunk átadni. Nagyon büszke vagyok mind a két csapatomra, és ez úton szeretném minden támogató tagnak megköszönni hogy az ő segítségükkel évről évre átélhetjük az adakozás felemelő érzését. "Mert adni jó !"


Mikulás Kupa. 2023.12.02. Budapest.

Ismét kiválóan szerepeltek a Sárospataki Kyokushin Karate SE versenyzői az év utolsó versenyén. A következő eredmények születtek:

 formagyakorlat:

 Gál Luca Noémi III hely. Gál Nóra Vivien II hely. Pintér Ádám I hely.

Küzdelem:

Gergely Bence II hely. Gál Luca Noémi II hely. Gál Nóra Vivien II hely. Espák Hanna II hely.Tóth Kristóf I hely.

 Lukács Ádám az egyenes kieséses rendszerben az első küzdelem után nem tudta folytatni. Gratulálok a versenyzőknek és az őket elkìsèrő szülőknek is.



III. Halloween parti futás. 2023.10.29. 15:00. Botkő



Október 7.-én a Sárospataki Képtár Japán napot tartott, ahová meghívást kapott a Sárospataki KKSE, hogy egy bemutató erejéig mutassa meg a Kyokushin karate értékeit. Az egyesület tagjai egy nagyon figyelemre méltó és sikeres előadásban hozták felszínre ennek a távol keleti harcművészetnek az erényeit.

ÓRIÁSI SIKER A KISPEST KUPA ORSZÁGOS KARATE VERSENYEN ! Öt versenyző képviselte a Sárospataki Kyokushin Karate Sportegyesületet. Harcosainak négy bajnoki címet és egy bronz érmet hozhattak haza. Gál Nóra Vivien serdülő kata III hely.Gál Luca Noémi serdülő Kata I hely. Gál Nóra Vivien gyerek I küzdelem I hely. Gál Luca Noémi serdülő küzdelem I hely. Lukács Gyula veterán küzdelem I hely. Gratulálok a csapat további két tagjának is Espàk Hanna Veronikának, valamint Tóth Kristófnak a tisztes helytállásért.

Az őszi versenyszezonra való felkészülés hajrájában a Sárospataki Kyokushin KSE hat versenyzője vett részt shihan Orehovszki Zoltán 6 dan küzdő szemináriumán. Az irányított és a szabad küzdelmek során nagy hangsúly került a verseny körülmények között alkalmazható taktikai és technikai elemek pontos végrehajtására. Biztos vagyok benne hogy a befektetett munka jó eredményekben fog majd visszaköszönni.

Véget ért az IKO Matsushima Kyokushin Karate Szövetség nyári edzőtábora.

  Egyesületünk tagja SzmicsekTibor sikeres vizsgát tett l dan fokozatra. Gratulálunk a teljesítményéhez.

Övvizsga Sárospatakon.

2023.07.07. nap tartotta hagyományos nyári övvizsgáját a Sárospataki Kyokushin Karate SE. 12 vizsgázó adott számot tudásáról sensei Pintér József és sensei Velmovszki József előtt. Gratulálok a karatékáknak  a nagyszerű, embert próbáló teljesítményhez.

10kyu:Magasi Zoltán 

9 kyu:Espák Hanna,Bacsó Bianka 

8 kyu: Matisz Balázs, Nagy Dóra, Fehérvári Csaba 

6 kyu:Kovács Aba Bátor, Petruska Zoltán

 5 kyu: Pintér Ádám

2 kyu: Gál Csaba Patrik,Gabóczi Ádám, Kelemen Sándor

2023.07.02 nap került megrendezésre I. Shihan Furkó Kálmán Emlékverseny, Nyílt Kyokushin Karate Világ Kupa.

Egyesületünket öt fő versenyző képviselte, és a következő eredmények születtek: formagyakorlat: Pintér Ádám I hely Gál Nóra Vivien III. hely Küzdelem: Gál Luca Noémi II. hely Gál Nóra Vivien III. hely Tóth Kristóf III. hely. Lukács Ádám az egyenes kieséses versenyben az első küzdelmet elveszítette így nem jutott tovább. ettől függetlenül minden indulónak gratulálok a tisztes helytállásért. A Világkupára való eljutást a versenyzők szülei biztosították.


2023.04.29. 15 fővel vettünk részt az IKO Matsushima Kyokushin Karate Szövetség küzdő versenyzőinek rendezett szemináriumon. Shihan Orehovszki Zoltán látta vendégül a több mint 50 fő harcost. Szakmai tudása és alázatos munkája ebben a harcművészetben a biztos garancia arra hogy egyesületünk versenyzői az elkövetkező versenyeken az itt tanult elemekből is tudnak majd profitálni.

A Sárospataki Kyokushin Karate Se 15 tagja vállalta hogy április 28 . nap számot ad tudásáról, ezzel egy újabb lépést haladva a Kyokushin útján.

10 kyu:- Espák Hanna- Bacsó Bianka- Ormos Keve

9 kyu:- Nagy Dóra- Lukács Péter - Tóth Kristóf- Nyitrai Bence

8 kyu:- Gál Botond
7 kyu:- Lukács Gyula - Lukács Ádám - Szabó Simon
6 kyu:- Gergely Bence
3 kyu:- Gál Nóra Vivien - Gál Luca Noémi
1 Kyu:- Szabó Bence
Gratulálok !!!

III. Eisberg Kiskun Kupa

2023.04.15. - Kiskunfélegyháza 53 Sportegyesület, 355 nevező. A Sárospataki Kyokushin KSE 5 fővel képviselte városunkat. Következő eredmények születtek:Lukács Ádám gyermek küzdelem III. hely Tóth Kristóf serdülő küzdelem II. hely Lukács Gyula felnőtt küzdelem I. hely Gratulálok mind az öt fő versenyzőnek Gergely Bence és Matisz Balázs nem tudott dobogóra állni de tisztességgel helytálltak ! Külön szeretném kiemelni Kristóf eredményét hiszen élete első knock down versenyén egy hajszállal maradt le a dobogó legtetejéről. Négy nyert küzdelem után, egyforma pontszáma volt a nála jóval magasabb övfokozatú ellenfelével szemben, ezért extra küzdelem következett. A harmadik másodpercben sikerült egy gyomor ütéssel az ellenfelét padlóra küldenie. ezt két bíró is wazarival (fél ponttal ) jutalmazta. A főbíró mégis összehívta a négy segédbírót majd hosszas megbeszélés után megintették a versenyzőnket. Számomra mégis ő lett a bajnok !!! A versenyre való eljutáshoz szükséges gépjárművet a Lukács Klímatechnika biztosította.

Horvátországban jártunk !


Véget ért a XVIII. Domenica kupa Nemzetközi karate verseny. XI ország versenyzői mérték össze tudásukat egy rendkívül jól szervezett tornán. A Sárospataki Kyokushin Karate Se négy éremmel tér haza.Formagyakorlatban Gál Luca Noémi IV.hely.Küzdelemben:Gergely Bence, Gál Nóra Vivien III. hely. Matisz Balázs II. hely. Gál Luca Noèmi Bajnoki címet szerzett. Gratulálok az indulóknak !!!

2022.12.11.Mikulás Kupa Kyokushin Karate Utánpótlás OB Verseny.

Újra egymás ellen döntőztek a Gál lányok. Luca és Nóri folyamatosan és fegyelmezetten betartva az edzői utasításokat, egészen a döntőig meneteltek. Itt csak hosszabìtás után tudott Nóri felül kerekedni a testvèrèn. Így a két versenyző egy arany és egy ezüst éremmel zárta a 2022 -es verseny szezont. Nagy gratuláció mindkét harcosnak.

Kedves Barátaim, ismerőseim !

Nagy örömmel számolok be arról hogy a Sárospataki Kyokushin Karate SE és az Ép Test Program tagjai segítségével újra átélhettem, így karácsony előtt az adakozás felemelő érzését. Már megszokhattátok hogy minden évben lehetőségeinkhez mérten próbálunk segíteni azoknak akik erre rászorulnak. Ebben az évben a Pécsvárady - sárospataki gyógypedagógiai iskola kis tanulónak juttattuk el az adományokat.Ez úton szeretném megköszönni azoknak akik részesei voltak hogy mosolyt csaljunk a gyerekek arcára !

Tisztelettel : sensei Velmovszki József 4 dan

SpKKSE elnöke, ÉP Test Program edző.

 Tíz évvel ezelőtt pont ezen a napon tartotta meg egyesületünk az első edzését pont ezen a helyen, a Tokaj Hegyalja Egyetem Sípos Termében. Reméltem hogy egy olyan egyesületet tudok majd vezetni amely nem csak azért alakult hogy unatkozó gyerekek és felnőttek tudják itt eltölteni a szabadidejüket. Az álmom valóra vált hiszen egy évtized alatt Sárospatak legeredményesebb klubjává tudtunk válni. Köszönöm az egyesület minden volt és jelenlegi tagjának hogy részesei tudtak lenni. Köszönöm nektek !!! OSU

Edző Továbbképző Konferencia. Budapest. 2022.11.27.

2022.11.26. nap Karcag város adott otthont a XX. Nagykun Kupa Országos Kyokushin Bajnokságnak.A Sárospataki KKSE három versenyzővel képviselte magát. A következő eredmények születtek:Formagyakorlat:Gál Nóra Vivien II hely.Gál Luca Noémi bajnoki címet szerzett. Küzdelemben:Lukács Ádám III hely.Gál Nóra Vivien II hely.( nekem mégis Nóri lett a bajnok. A döntőben egy dupla fej rúgást követően a bírók erős technika miatt kvalifikálták  a pataki harcost !!! )A versenyre való eljutást a Lukács klíma Kft biztosította, köszönjük!

Véget ért a " II. Halloween Futás ! " A sok nevetés ellenére kellemes sportélményt élhettünk át. Köszönöm a résztvevőknek, remélem nektek is legalább olyan élményt nyújtott mint nekem !!! Köszönöm a szellemes vendéglátást a program végén !!!

2022.10.29. IBK NEMZETKÖZI NYÍLT KYOKUSHIN KARATE BAJNOKSÁG.

 5 Ország, 17 Világszervezet. 452 versenyző vállalta hogy számot ad tudásról. A Sárospataki Kyokushin KKSE versenyzői újabb fantasztikus sikereket értek el. Forma gyakorlatban: Gál Luca Noémi II helyezést ért el. Küzdelemben: Lukács Ádám III. helyezést.Gál Luca Noémi II helyezést, Gál Nóra Vivien BAJNOKI címet szerzett. Külön öröm volt számomra hogy a tizenkettes mezőnyből a Gál lányok nagyszerű küzdelmeket bemutatva egészen a döntőig tudtak menetelni, majd egymást sem kímélve állhattak fel a dobogó első illetve második fokára.Nagy gratuláció minden harcosnak!

Fotógaléria

Fotógaléria

Bushido Kupa, Budapest, 2022. október 8. 

Véget ért a Jubileumi Kyokushin Magyar Bajnokság. A Sárospataki Kyokushin KSE három versenyzővel képviselte magát. Gál Luca Noémi, Gál Nóra Vivien, Lukács Ádám. Harmadik helyezést ért el Luca és Nóri. Ádám az első másodpercben egy tökéletes fej rúgást követően előnyhöz jutott, sajnos ezt az előnyt a küzdelem végéig nem tudta megőrizni. Így az egyenes kieséses rendszerben búcsúznia kellett a további Küzdelmektől. Gratulálok minden indulónak!


            I. Shihan Furkó Kálmán Emlékverseny 37. Szolnok Kupa Nyílt Európa.Bajnokság.


14 Ország, 352 harcos részvételével. A Sárospataki Kyokushin KSE versenyzői a következő eredményeket értek el.

Formagyakorlatban :Gál Luca Noémi I. Hely. Gál Nóra Vivien II. Hely. Pintér Ádám II. Hely.

Küzdelemben :Lukács Ádám III. Hely

( Beke Veronika a verseny Főbírójától fair play díjat vehetett át. )

 Gratulálok a versenyzőknek és az őket elkísérő szülőknek egyaránt! Azt gondolom hogy a megfelelő minőségi edzés munkával versenyről - versenyre még sikeresebbek lehetünk !!!



Fotógaléria

Első alkalommal került megrendezésre a Sárospataki Kyokushin KSE és az ÉP Test Program szervezésében a " I. fejlámpás éjszaki futás"A rossz idő ellenére egy tucat sportoló vállalta hogy az éjszaka leple alatt teszi meg a nyolc és fél kilométeres távot. Szántunk időt arra is hogy a tengerszem kilátójából csodáljuk meg a kivilágított környező településeket. Remélem ezzel a rendezvénnyel hagyományt tudunk teremteni. Köszönöm a résztvevőknek hogy jelenlétükkel hozzájárultak a program sikeréhez,

Meghívásomra újra vendégül láthattuk egyesületünknél a Tiszaújvárosi Klubunk vezetőjét Sensei Pintér József IV. danos mestert és fiát Pintér Ádámot. Az Európa Bajnokságra való felkészülés finiséhez érve, a formagyakorlatok végső simításában nagy segítség volt a mester korábban szerzett versenyzői tapasztalata amit nagy lelkesedéssel adott át a versenyzőinknek.

Véget ért az IKO. Matsushima Szövetség nyári edzőtábora

Mezőkövesden ! Örömmel számolhatok be róla hogy senpai Bihi Attila személyében sikeres Dan tesztet követően megvan az első fekete öves mester, aki a Sárospataki Kyokushin Karate SE saját nevelésű mestere. IV. danos vizsgát követően szintet tudott lépni Sensei Pintér József, egyesületünk Tiszaújvárosi klubjának vezetője. Szintén sikeres vizsgát követően IV. dan fokozatot szerzett egyesületünk elnöke, Sensei Velmovszki József. Gratulálok a mestereknek ! Itt szeretném megragadni az alkalmat hogy köszönetemet fejezzem ki Shihan Orehovszki Zoltánnak hogy munkájával segítette a nyolc hónapig tartó felkészülésemet ! OSUTovábbá köszönöm a részvételét azoknak a tagoknak, akik részt vettek az edzőtáborban remélve azt hogy részvételükkel nagy lépést tudtak tenni a Kyokushin útján !!!

Vizsga az egyesületnél.

2022.07.08. napján övvizsgát tartott a Sárospataki Kyokushin Karate Se. 16 fő ( 4 fő Tiszaújvárosi és 12 fő a Sárospataki harcos ) vállalta hogy számot ad tudásáról, sensei Pintér József és sensei Velmovszki József előtt. A három és fél órás megmérettetést mindenki sikeresen teljesítette. A vizsgát követően záró gondolatként a két klubvezető elmondta a vizsgán résztvevőknek mennyire fontosnak tartják a mai világban a karate gyakorlását. A megfelelő fizikai, mentális állapot megőrzése mellett helyet kapnak azok a az erények: kitartás , akarat, lojalitás melyek lassan feledésbe merülnek. Kiemelték a szülői felelősség vállalást hiszen a gyerekek életének ezen szakaszában elengedhetetlen a megfelelő erkölcsi tartás kialakítása. Záró gondolatként az egyesület elnöke sensei Velmovszki József megköszönte a szervezet Tiszaújvárosi klub tagjainak hogy jelenlétükkel emelték a vizsga színvonalát. Ilyen vizsgázó létszám a régi időkre emlékeztetett, reményt gyújtva arra hogy egyszer talán újra egy nagy Kyokushin család lehetünk !

Hatalmas sárospataki siker a VI. Pècel Kupa. Utánpótlás Országos Versenyen! Három harcos vállalta hogy Budapesten számot adjon felkèszültsègèről. Először Lukács Ádám lèpett küzdőtèrre aki első versenyèn tudott bizonyítani, egészen a dobogó második fokára jutott .Ezt követően a Gál lányok Luca és Nóri következett. Nagyon szép küzdelmeket bemutatva tudtak odáig jutni hogy ketten vívtak a korcsoportjuk döntőjèt !!! Így Luca második, Nóri bajnoki címet szerzett. Gratulálok mind a három versenyzőnek és persze az őket kísérő szülőknek is !!!!

" A befektetett munka mindig meghozza  a gyümölcsét !!


Ismét Bajnokot avattunk !

2022. 04. 23 nap Budapesten rendezték meg a "Nyúl Kupa" elnevezésű Országos Utánpótlás Kyokushin Karate Bajnokságot , ahol egyesületünket két versenyző képviselte. Az egyenes kieséses rendszerben zajló küzdelmeket Gál Nóra Vivien kezdte aki igazi harcos amazonként végig támadva próbálta legyőzni az ellenfelét. Sajnos a mérkőzés vége felé egy sajnálatos fejrúgás miatt el kellett búcsúznia a további küzdelmektől. Gál Luca Noémi léphetett a küzdőtérre, akik folyamatosan követve a már előre megbeszélt technikai és taktikai utasításokat, megállíthatatlanul három győztes küzdelem után állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. Gratulálok mind a két versenyzőnek hiszen az előző versenyhez képest jelentős fejlődést tudtunk véghez vinni ami bizakodásra ad okot a következő májusi versenyre ! Külön szeretném megköszönni a versenyzők édesanyjának Balogh Mónikának azt a kitartást és lelkesedést amit tanúsít a gyermekei versenyzése iránt már hosszú évek óta. A befektetett munka mindig meghozza a gyümölcsét !

KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA.

2022.03.05. nap Csongrád adott otthont a 2021/2022. TANÉVI KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIÁNAK.Egyesületünket Négy versenyző képviselte.A következő eredmények születtek.formagyakorlatban : Gál Luca II. helyezett Gál Nóra II. helyezett Küzdelemben : Gál Nóra II. helyezett Gál Luca III. helyezett Gabóczy Ádám III. helyezett A csapat negyedik tagja Beke Veronika formagyakorlatban a kötelező kata bemutatása után megosztott bírói döntés miatt az ellenfelét hozták ki győztesnek ezért nem folytathatta a versenyt.Gratulálok a versenyzőknek, viszont nem vagyok teljesen elégedett ! A dobogós helyezésekben legalább két bajnoki cím lett volna elérhető ha megfelelő őszpontosítás és fegyelmezettség tudott volna dominálni a verseny teljes ideje alatt. Bízom benne hogy a következő megmérettetésig sikerül ezeket a hibákat javítani. OSU

III. IBK Nemzetközi Kyokushin Karate Bajnokság. 2021.11.20.

3 ország, 13 szervezet, 300 versenyzője adta le nevezését. A Sárospataki Kyokushin Karate SE három versenyzővel vett részt a versenyen. A következő eredmények születtek: Beke Veronika formagyakorlat megosztott III. Hely. Gàl Nòra Vivien küzdelem: II. Hely, Gàl Luca Noémi küzdelem: II. Hely.

                                 Újra kezdődnek az edzések A Sárospataki KKSE -nél !!!

VII. Hinomoto Nemzetközi Karate verseny Vác

2020. Október. 31.

Nehéz éven van túl a Sárospataki Kyokushin Karate Sportegyesület, hiszen a Covid -19 vírus első és második hulláma szinte ellehetetlenítette nem csak a versenyzők, hanem a z egyesület tagjainak is az edzéslehetőségét. A nyári időszakban szabad téren tudtuk csak megoldani a felkészülést. Erőn felül próbáltunk felkészülni az őszi versenyszezonra. A vírushelyzet azt a váratlan helyzetet hozta, hogy az idei éven már csak egyetlen verseny került megrendezésre. Október 31 napján VII. Hinomoto IBK Nemzetközi Karate Kupára majdnem 300 versenyző applikálta magát. Egyesületünket Gál Nóra Vivien és Gál Luca Noémi képviselte. A befektetett munka nem várt sikert hozott, hiszen Nóra formagyakorlatban II. Helyezést, küzdelemben III. Helyezést ért el testvére Luca küzdelemben és formagyakorlatban is Bajnoki címet szerzett. Ezúton szeretném megköszönni a versenyzőknek és nem utolsó sorban édesanyjuknak, hogy ezekben a nehéz időkben is vállalták, hogy képviselik egyesületüket, városukat. Velmovszki József SpKKSE elnöke

       Karate diákolimpia - Szentes

2020. március 7-én a dr. Papp László Városi Sportcsarnokban került megrendezésre több mint háromszáz versenyző részvételével Magyar Karate Szakszövetség megbízásából.A Sárospataki Kyokushin Karate SE hat fővel vett részt rajta.Következő eredmények születtek:
Formagyakorlat: Gál Nóra Vivien III. hely.
Küzdelem: Gál Luca Noémi III. hely.
Gabóczi Ádám III. hely.
Gál Nóra Vivien II. hely.
Gratulálok a csapat minden tagjának !!!

TEK gála. 2019.11.16.

Itt add meg az alcímet


Budapesten került megrendezésre a Terror Elhárító Központ Budo és Küzdősport gálája, ahol egyesületünk mesterei kivallóan szerepeltek.


Senpai Velmovszki Dóra felnőtt női + 60 kilogrammos kategóriában Bajnoki címet szerzett.



Sensei Velmovszki József a Sárospataki KKSE elnöke felnőtt férfi senior 90 kilogrammos kategóriában ezüst érmet szerzett.

HINOMOTO kupa !

2019.10.26.

Első szolgáltatás

Budapesten jártak a Sárospataki Kyokushin Karate SE versenyzői hogy a Hinomoto Nemzetközi Nyílt Karate Kupán adjanak számot tudásukról. A versenyen 36 klub 200 versenyzője indult kata és kumite versenyszámokban.

Budapesten jártak a Sárospataki Kyokushin Karate SE versenyzői hogy a Hinomoto Nemzetközi Nyílt Karate Kupán adjanak számot tudásukról. A versenyen 36 klub 200 versenyzője indult kata és kumite versenyszámokban.
Most sem tértünk haza Sárospatakra üres kézzel hiszen 1 bronz, 1 ezüst, és 1 arany éremmel gazdagodtak a harcosok.


A versenyen induló csapat tagjai:
Beke Veronika ( formagyakorlat )
Kövér Sára ( formagyakorlat. )
Gál Patrik Csaba ( küzdelem. )
Gabóczi Ádám ( küzdelem 3. hely. )
Kovács Aba Bátor ( küzdelem 2. hely. )
Gál Nóra Vivien ( küzdelem 1 hely. )
Gratulálok a csapat minden tagjának a tisztes helytállásért !!!

                    Rózsa Gábor Világ és Európa Bajnok járt nálunk vendégségben.

Világ és Európa Bajnokkal dolgozhattak együtt azok a sportolni vágyok akik az " Építsd Újra Önmagad " program keretében ellátogattak egy közös edzésre és kötetlen beszélgetésre Rózsa Gáborral.

A közel egy órás edzés végén életéről, kudarcairól és sikereiről beszélt a tréningen részvevő sportolóknak. Köszönjük a lehetőséget.

Nemzetközi Edzőtábor Révfülöp.

Itt add meg az alcímet


2019.07.10-14. IBK. A.I.K.O. IKO Matsushima Hungary Nyári edzőtábora Révfülöp. A Sárospataki Kyokushin karate SE 14 fővel vett részt a három szervezet közös edzőtáborában a Sátoraljaújhelyi testvéregyesületünkkel karöltve összesen több mint 250 résztvevő mutatta meg hogy közösen egy cél érdekében is lehet együtt dolgozni !

Újra Övvizsga Sárospatakon !!!

2019.06.28. A Sárospataki Kyokushin Karate Sportegyesület 10 tagja ( kilenc Sárospataki és egy Tiszaújvárosi. ) vállalta hogy számot ad tudásáról sensei Pintér József.( Tiszaújváros. ) és Sensei Velmovszki József. ( Sárospatak. ) előtt.
Sikeres vizsgát tettek:
10 kyu: Halász Marcel
8 kyu: Gál Nóra Vivien,Gál Luca Noémi,Kovács Aba Bátor, Hájas András.
7 kyu: Zelei Ádám, Lorbert Tamás,
6 kyu: Beke veronika.
5 kyu: Seres Péter, Pércsi Ágnes.

Ismét érmekkel tértek haza a Sárospataki Kyokushin Karate SE versenyzői.

2019.04.27 napján Vácrátóton rendezték meg az V. Rátot Kupa Knock Down meghívásos bajnokságot ahol tíz harcos mérettette meg magát küzdelemben és formagyakorlatban.

A következő eredmények születtek:
Kovács Áron, Gál Patrik III. hely
Szabó Bence, Bráda Tamás II. hely
Gál Nóra Vivien bajnoki címet szerzett.
Csapatunk további tagjai: Beke Veronika, Kövér Sára, Kovács Aba Bátor, Szabó Dániel, Tallárom Balázs.

Gratulálok minden versenyzőnek, az elért eredményektől függetlenül mindenki tette a dolgát ahogy kell. Le kell vonni a megfelelő konzekvenciát, tanulnunk kell a hibáinkból és emelet fővel kell járnunk tovább a Kyokushin útján !

Újabb sikerek !!!

2019.03.09. Zágráb, Horvátország

16. alkalommal rendezték meg a Domenice Cup, nemzetközi Kyokushin karate versenyt. Sárospataki Kyokushin Karate Sportegyesület 16 fővel ( 9 versenyző 1 edző és 6 kísérő szülő.) képviselete városunkat.
15 ország 34 klub 230 versenyzője közül a következő eredményeket sikerült elérnie versenyzőiknek küzdelemben.
Gál Csaba Patrik IV.hely
Kovács Áron IV.hely
Kovács Aba Bátor III. hely
Gál Nóra Vivien III. hely
Szabó Bence II. hely
Velmovszki Dóra II. hely
Búza Ábel I hely
Sajnos a két formagyakorlatban induló versenyzőnknek Tallárom Balázsnak és Szabó Dánielnek nem kedvezett a sorsolás hiszen a 2001-2004 összevont korosztály legfiatalabbjaiként a végén első illetve másodikként végzett versenyzőkkel kezdtek így az első kör után búcsúzniuk kellett.
Külön ki szeretném emelni Kovács Aba Bátor ( hét éves ) teljesítményét akinek ez volt az első versenye. Tizenegy fős tábláról három nyert egy vesztett küzdelemmel a dobó harmadik fokára tudott felállni. Jó tudni hogy van utánpótlás az egyesületünkben.
Végül de nem utolsó sorban nem mehetünk el a szülök támogatása mellett sem hiszen hatalmas segítség ebben a korosztályban a gyerekeknek ha maguk mögött tudják akár a helyszínen akár otthon a szülői biztatást.

Kiválóan kezdték az idei versenyszezont versenyzőink !

Február elején Szarvason rendezték meg az Oyama Kupa Magyar Bajnokságot, melyen 48 egyesület 335 indulója vett részt. Sárospatakot az egyesületünkből hat versenyző képviselte, akik összesen öt érmet tudtak hazahozni.

Tallárom Balázs III. helyezést ért el formagyakorlatban.
Küzdelemben Gál Nóra szintén III. helyezett lett,
Gál Csaba Patrik a dobogó második fokára tudott felállni.
Bráda Tamás és Búza Ábel pedig bajnoki címet szereztek!

Ismét köszönettel tartozom a szülőknek hogy elkísérték a gyermekeiket.

Itt ragadnám meg az alkalmat arra, hogy felhívjam városunk sportot szerető cégeinek és vállalkozóinak a figyelmét, hogy támogassák ezeket a harcosokat hogy minél több versenyre eljuthassanak és eredményeikkel tovább öregbítsék Sárospatak jó hírnevét.

Következő megmérettetés Horvátországban lesz március 9-én, melyen 8-10 versenyzőt szeretnénk indítani.

Újra vendégségben !


A Sárospataki Kyokushin Karate Sportegyesület kilenc tagja tartott nagy sikerű nyilvános edzést az Erdélyi János Általános Iskola és Kollégium kis diákjainak, Az EFOP "építsd újra önmagad" pályázatnak köszönhetően. Az egy órás tréning nagyban hozzájárult ahhoz hogy ezek a tanulók mélyebb betekintést nyerjenek ebbe a Távol keleti harcművészetbe.

/Velmovszki József/

A nyilvános edzésen résztvevők:

-Beke Veronika.

-Gabóczi Fanni.

Kövér Sára.

-Gál Patrik.

-Szabó Dániel.

-Hercegkúti Zsolt.

Várhomoki Róbert.

-Várhomoki Norbert.



Sárospataki siker a TEK gálán !!!

Itt add meg az alcímet

2018.11.17. Terrorelhárítási Központ Budo és Küzdősport Gála. Velmovszki Dóra női + 60 kg ban Bajnoki címet szerzett. A rangos díj mellé Dóra a Gála legfiatalabb indulója elismerést kapta meg Dr Győrfi Páltól, valamint a legharcosabb női induló címet is bezsebelhette.

/Velmovszki József/


KÉT ARANY HÁROM EZÜST !!!

Itt add meg az alcímet

Ezzel az eredménnyel zárta a Sárospataki Kyokushin Karate Sportegyesület a 2018.11.10-én Budapesten megrendezésre kerülő V. Hinomoto-IBK nemzetközi Kyokushin Knock Down karate versenyt. A rendezvényre közel 400 nevezés érkezett formagyakorlat és küzdelem versenyszámokban.
Bajnoki címet szerzett: Tallárom Balázs.(formagyakorlat)
Búza Ábel.( küzdelem)
A dobó második fokára tudott felállni:Gál Csaba Patrik,Szabó Bence és Szólya Erik Csaba.
A csapat további versenyzői:Szabó Dániel,Kovács Áron é s Bráda Tamás.
Gratulálok a versenyen résztvevőknek a tisztes helytállásért!

/Velmovszki József/

Világbajnokot vert a Sárospataki karatés!


A sárospataki Kyokushin Karate Sportegyesületet két versenyző Szólya Erik és Búza Ábel képviselte a Szentesen megrendezésre kerülő INTERNATIONAL HUNGARIAN OPEN NEMZETKÖZI BAJNOKSÁGON ahol 10 ország (Ukrajna, Spanyolország, Izrael, Lengyelország, Oroszország, Horvátország, Szerbia, Hollandia, Ausztria és Magyarország) versenyzői mérték össze tudásukat.Erik felnőtt "A " kategóriában az első küzdelemben vereséget szenvedett a sokkal tapasztaltabb ellenfelétől, de jó lehetőség volt arra hogy felkészüljünk a felnőtt férfi versenyekre.Búza Ábelnek négy ellenfelével kellett megküzdenie, köztük azzal a Lengyel harcossal aki tavaly Sibiu - ban ( Románia.) Világbajnoki címet szerzett.A kezdeti megszeppenés után folyamatosan irányítás alatt tudta tartani a mérkőzéseket így a nap végén a dobogó legtetejére tudott felállni újabb Bajnoki címet szerezve Sárospataknak.Gratulálok mind a két versenyzőnek hiszen a legfontosabb a tisztelet és az alázat a tisztes helytállás mellett

/Velmovszki József/



Egyesületünk tagjai öv vizsgáztak.

A Sárospataki Kyokushin Karate Sportegyesület 2018.08.28 án első alkalommal tartott Városunkban övvizsgát. Sensei Pintér József /Tiszaújváros/ és Sensei Velmovszki József / Sárospatak / tartott 17 fő sárospataki és 2 fő tiszaújvárosi karatékának övvizsgát. A több mint négy órás erőnléti, technikai és küzdelmi rész végén elfáradva de "élményekben" gazdagodva kötötték fel a frissen vizsgázottak a megszerzett kyu fokozatokat bizonyító színes öveiket.

/ Velmovszki József /

Karate bemutatót tartottunk.

2018-08-25 - én a Sárospataki Kyokushin Karate Sportegyesület sensei Velmovszki József vezetésével nagy sikerű karate bemutatót mutatott be az immáron hagyományosan nyár végén megrendezésre kerülő " Ültess Jövőt " egész napos szabadtéri családi rendezvényen, amely a Sárospataki Plasztik SE szervezésében került lebonyolításra.

/ Velmovszki Dóra./

Kitüntetésben részesült Velmovszki Dóra

Itt add meg az alcímet

Augusztus 20-a Magyarország nemzeti ünnepe és hivatalos állami ünnepe az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére, valamint településünk újra várossá nyilvánításának ötvenedik évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen Sárospatak Város Önkormányzata Egyesületünk versenyzőjének, Világ és Európa Bajnokunknak Velmovszki Dórának " több éven keresztül a sportban és a testnevelésben végzett kiemelkedő tevékenységéért " Szabó Károly Díjat adományozott.

  • /Velmovszki József/

IKO Matsushima és IBK közös edzőtábora.

2018.Július 14-15.

Sárospataki Kyokushin Karate SE vizsgázói a Miskolcon megrendezésre kerülő Nemzetközi edzőtáborban.
3.dan Velmovszki József, Pintér József,
1.dan Kelemen Mihály
1.kyu Bihi Attila,
2 kyu Szmicsek Tibor



2018. március 31.

KÉT DIÁKOLIMPIAI GYŐZTESE VAN SÁROSPATAKNAK !!! 2018.03.31. én Vácon rendezték meg a a 2017/2018 évi Knock Down Kyokushin Karate Diákolimpiát. A sárospataki Kyokushin karate sportegyesületet öt versenyző képviselte.Tallárom Balázs,(formagyakorlat.) Gál Csaba Patrik, Ignéczi Dávid,Búza Ábel, Velmovszki Dóra. (küzdelem.) Edző: Velmovszki József. Közel 300 versenyző részvételével igen erős mezőnyben sikerült jó eredményeket szereznünk hiszen Tallárom Balázs három nyert formagyakorlat bemutatása után megszerezte élete első Bajnoki címét Velmovszki Dóra megérdemelten szintén első helyezett lett, hiszen mind a három küzdelemét ipponnal tudta megnyerni.Búza Ábel kéz sérüléssel bajlódva állt fel a döntőre és ez sajnos rá is nyomta a bélyegét a küzdelmére.így is a dobogó második helyére tudott felállni.Ignéczi Dávidnak nem kedvezett a szerencse,hiszen az első mérkőzését azzal a harcossal kellett vívnia aki a végén a dobogó tetejére állt fel. de harcosan helytállva küzdött. Gál Csaba Patrik mérkőzését követően a bírók 2:1 arányban az ellenfelét hozták ki győztesnek így nem jutott tovább. Gratulálok minden résztvevőnek és köszönöm a szülőknek hogy gyermeküket támogatva a helyszínre is elkísérték őket.

/Velmovszki József/ 




2018. március 24.

Szigetszentmiklós adott otthont a VII.Karate Maratonnak,ahol 30.000 technika végrehajtását tűzte ki célnak a Sárospataki Kyokushin Karate SE tíz tagja. Ágnes Pércsi.Laura Nagy, Várhomoki Norbert,Róbert Várhomoki,Tamás Lorbert,József Minczér,Áron Kovács,Ernő Asszony,Hájas András,Velmovszki József.Örömmel számolhatok be arról hogy 12 óra alatt mindenki sikeresen teljesítette a kitűzött célt.Gratulálok a résztvevőknek,remélem egy év múlva újra tagjai lehetünk ennek a több mint 600 karatékának akik vállalták hogy együtt, egy egységben mutatják meg a karate igazi erejét.

/Velmovszki József/  


2018. március 10.

Megkezdődött a Sárospataki Kyokushin Karate SE versenyszezonja Horvátországban.Sveta Nedalja adott otthont ennek a nemzetközi tornának ahol 14 ország versenyzői adták le nevezésüket. A Sárospataki csapat tagjai :Gál Csaba Patrik, Tallárom Balázs, Kovács Áron, Búza Ábel,Velmovszki Dóra. Felkészítő edző: Velmovszki József.Most sem tértünk haza üres kézzel, hiszen Kovács Áron negyedik helyezett,Búza Ábel junior férfi kategóriában első helyezést ért el, és Velmovszki Dóra első felnőtt női versenyén bajnoki címet szerzett.Tallárom Balázs formagyakorlatban egy nyert gyakorlat után bírók 3:2 arányú döntéssel ellenfelét hozták ki győztesnek így nem tudott dobogóra állni.Köszönöm a versenyzőknek a versenyre való felkészülést eredménytől függetlenül és a kísérő szülőknek hogy jelenlétükkel a helyszínen szurkolva segítették a Sárospataki versenyzőket. 

/Velmovszki József/ 

2018 január 02.

2017. december 22.

December 22 én Sárospataki KKSE Tiszaújvárosi és Sárospataki klubjának tíz versenyzője vállalkozott arra, hogy számot adjon tudásáról Shihan Orehovszky Zoltán előtt. A több mint harminc fő vizsgázó a régi nagy kyokushin család hangulatát adta vissza, hiszen ezzel is meg tudtuk mutatni, hogy hogyan is lehet egymást segítve együtt dolgozni. A vizsga végén A Sárospataki egyesület versenyzője Velmovszki Dóra tíz éves Sátoraljaújhelyben eltöltött kiemelkedő pályafutása elismeréseként oklevelet vehetett át a Shihantól.

/Velmovszki József/

2017. december 4.

A nagydobronyi gyermekotthon 29 kis lakójának szerez majd nagy örömöt a Sárospataki Kyokushin karate SE és a Bodyrope csoport tagjai által felajánlott ajándékok, amit majd Sárospatak város Önkormányzata fog eljuttatni a gyerekhez!

"Mert jónak lenni jó! "

/Velmovszki József/

2017. november 25.

2017.11.25-én Karcag városa adott otthont a XVII. Nagykun kupának ahol 43 klub, 182 versenyzője mérte össze tudást. A sárospataki Kyokushin Karate Sportegyesületet 6 versenyző képviselte. Szabó Dániel, Tallárom Balázs, (kata) Szólya Erik, Búza Ábel, Szabó Bence, és Gál Csaba Patrik.(küzdelem) Két bronzérmet szereztünk Szabó Bence és Gál Csaba Patrik jóvoltából és Búza Ábel Bajnoki címet szerzett! Gratulálok a csapat minden résztvevőjének és köszönöm a szülőknek hogy a helyszínen szurkoltak a gyermekeiknek.

/Velmovszki József/

2017. november 18.

2017. 11. 18. Debrecen Kupa Országos karate verseny! Öt fővel képviselte magát a sárospataki kyokushin karate SE. , Szabó Dániel, Tallárom Balázs, (kata) Szabó Bence, Gál Patrik, Szólya Erik (küzdelem). Negyven egyesület, 365 induló kvalifikációja történt meg. Sajnos ezen a versenyen nem sikerült megismételni az egy héttel ezelőtti eredményeket. Talán kicsit dekoncentráltabbak voltak versenyzőink, nehéz folyamatosan 100%-on dolgozni. Szólya Erik mentette meg a mundér becsületét, hiszen felnőtt férfi kategóriában a dobogó második fokára tudott felállni három küzdelem után. Nem vagyunk elkeseredve, hiszen egy hét múlva Karcagon tudjuk majd kárpótolni magunkat.

/Velmovszki József/

2017. november 11.

IV. Hinomoto-IBK Kupa, Vác.Nemzetközi Kyokushin Bajnokság. Több mint 260 induló, 60 klub, köztük a Sárospataki Kyokushin Karate Sportegyesület 8 harcosa is. Kitűnően szerepeltek versenyzőink ezen a megmérettetésen is, hiszen négy arany, egy ezüst, és két bronzéremmel tértünk haza városunkba.

Velmovszki Dóra 1 hely.

Szólya Erik 1 hely.

Búza Ábel 1 hely.

Szabó Bence 1 hely.

Ignéczi Dávid 2 hely.

Gál Csaba Patrik 3 hely.

Szabó Dániel 3 hely. (formagyakorlat)

Gratulálok minden indulónak függetlenül az elért eredménytől és köszönöm a versenyen megjelent szülőknek, hogy jelenlétükkel a helyszínen támogatták versenyzőinket.

/Velmovszki József/

2017. október 28-29.

A barcelonai Európa Bajnokságon három versenyző indult a Sárospataki Kyokushin Karate Sportegyesülettől. Szólya Erik, Búza Ábel és Velmovszki Dóra léptek tatamira Spanyolországban. A bajnokságra 29 országból érkeztek karatékák, nagyon nagy erőpróba volt mindannyiuknak.

Szólya Erik most nem a saját súlycsoportjában indult. A sorsolás úgy hozta, hogy a holland Európa Bajnokkal került össze, aki ellen tisztességesen helyt állt végig a két perces küzdelem alatt. Azonban bírói döntés született, melyben a hollandot hozták ki nyertesnek.

Búza Ábel előnyerőként lépett szőnyegre. Chilei ellenfelét megverte egy fejrúgással, majd egy spanyol versenyző következett. Ábel - szerencsétlenségére - öt másodperccel a küzdelem vége előtt elkapott egy fejrúgást ellenfelétől, így kikapott. Azonban így is a dobogó második fokára állhatott fel!

Velmovszki Dóra lépett utoljára tatamira. Először egy spanyol, majd egy német, végezetül pedig egy görög karatékával kellett megküzdenie. Dórának kifejezetten nehéz dolga volt, mert a három mérkőzést 15 percen belül teljesítette. A spanyol ellenfele feladta a leckét, nehezen indult a küzdelem, de Dóra tudta hozni a formáját, egy fejrúgással megnyerte a mérkőzését. Ezután a német versenyzőt 23 másodpercen belül két fejrúgással verte meg. Végezetül pedig a görög ellenfél következett, akit könnyen legyőzött, így

Velmovszki Dóra Európa Bajnok lett Spanyolorszában!"

/Velmovszki József/

2017. október 15.

Hétvégén, Karcagon került megrendezésre az utolsó felkészülési edzőtábor a Barcelonai EB előtt. A Sárospataki Kyokushin Karate Sportegyesületet négy fő képviselte. Sensei Gyarmati Imre útmutatásai mellett csiszolták, finomították a versenyzők a hatékony küzdelmi elemeket. A hosszú és kemény felkészülési időszak végéhez közeledve bízom benne, hogy a siker sem marad majd el!

2017. szeptember 29.

Immáron második alkalommal látogatott el hozzánk Sempai Jenei Béla Árpád természetfilozófus.
Nagy várakozás előzte meg a Sempai előadását és nem hiába. Volt szerencsénk bepillantani kicsit a Zen természetébe, a buddhizmus és taoizmus alapjaiba és ennek szoros összefonódásába a karatéval, valamint ezek magyar vonatkozásába. Rengeteg tudást és kutatómunkát tükrözött az előadás. Ha össze kéne foglalnom milyen élmény volt számomra: Kicsivel okosabban, szellemileg feltöltődve, és egy spirituális élménnyel gazdagabban álltam fel az előadás végén. Azt hiszem mindannyiunk nevében írhatom, köszönjük a tanítást!

/Ifj. Asszony Ernő/

2017. szeptember 13.

Velmovszki Dóra, a Sárospataki Kyokushin Karate SE sportolója az Emberi Erőforrások Minisztériumának a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjasa lett. A pályázat célja a kiemelkedően tehetséges fiatalok egyedi fejlesztésének ösztönzése ösztöndíj támogatás formájában. Ez egy egyszeri ösztöndíj, melyet Dóra felkészülésének elősegítésére használ majd fel, valamint felszereléseket is vásárol belőle.

Az ösztöndíjon túl más sikerekkel is büszkélkedhet Dóri. Nem csak Sárospatak város majd a megye, hanem most már Magyarország Jó tanulója - Jó sportolója címet is kiérdemelte. A pataki karatéka idén nyáron vehette át a megtisztelő címet, melyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma adományozott neki. Dóri kiemelkedő tanulmányi eredményeivel, illetve kimagasló sportteljesítményével szolgált rá az oklevélre.

A nyár során azonban még az IKO MATSUSIMA Hungary által szervezett nemzetközi edzőtáborban is részt vett a Balatonnál, melyet egy 9 danos mester tartott a karatékáknak. Hatalmas erőpróba volt ez Dóri számára, na nem csak az edzések végett, hanem mert itt sikeresen levizsgázott 1 danra, vagyis feketeöves mester lett. Dóri elmondta: "Rengeteg erőt kivett belőlem az a nap. A megmérettetésen volt erőnléti és technika vizsga is és persze a formagyakorlatokat is be kellett mutatni, majd mindezek után a nap végén 30×1,5 perces küzdelmekben kellett teljesíteni. Nagyon nehéz volt, de végül sikerült az, amit elterveztem. Hatalmas felelősséggel jár ez az öv, de nagyon büszke vagyok rá!" Eredménye azért is nagy teljesítmény, mert Magyarországon ő az első ilyen fiatal, akinek erre sikerült levizsgáznia (a szervezet engedélyével).

Dóra úgy gondolja, a befektetett munka mindig meghozza gyümölcsét.

"Sokan megkérdezik tőlem, ez a rengeteg munka megéri-e, vagy nem bánom, hogy nem egy "átlagos tini" életét élem és hogy olykor elgyepálnak a szőnyegen. De nem, egyáltalán nem bánom, mert fejlődök, vannak céljaim és szeretném elérni őket. Nehéz az élet és persze a tanulás is ennyi edzés és verseny mellett, de szeretném magamból kihozni a maximumot, megvalósítani az álmaimat és eredményeimmel tovább öregbíteni Sárospatak nevét is."

Most Szólya Erik és Búza Ábel karatés társaival együtt az Európa Bajnokságra készülnek, melyet Barcelonában rendeznek meg október 28-29 között.

/forrás: www.sarospatak.hu/


2017 augusztus 26.

2017.08.26. -án, a Sárospataki Plasztik SE rendezésében megtartott " Ültess Jövőt " családi napon, a Sárospataki Kyokushin Karate SE 24 fővel tartott, nagy sikerű bemutatót a Vízikapunál.

/Velmovszki József/

2017. július 5-9.

Sárospataki Kyokushin Karate SE az IBK és az IKO MATSUSHIMA KKSZ közös edzőtáborában, ahol Velmovszki Dóra sikeres vizsgát tett 1. Dan fokozatra, így ő lett a szervezetünk legfiatalabb fekete öves mestere. OSU!

/Velmovszki József/

2017 június 12.

Egyesületünk a sárospataki Szent Erzsébet Katólikus Általános Iskolában tartott látványos bemutatót. A közönség díjazta a tartalmas műsort.

2017 május 20.

Abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy vendégül láthattuk Herczeg Lilla világbajnokot.
Tanúságos és építő jellegű edzés volt.
Reméljük lesz még alkalmunk együtt edzeni.

2017 május 14.

A mai napon került megrendezésre a testnevelési Egyetemen a Magyar Karate Szakszövetség éves edzői továbbképzése ahol képviseltem egyesületünket. Még egy nagyon fontos esemény is a mai dátumhoz kötődik. Pintér József mester Tiszaújvárosi klubjának a Sárospataki Kyokushin Karate Sportegyesülethez való csatlakozási kérelmét elfogadtam. A TF megfelelő hely volt arra hogy megbeszéljük a további teendőket majd ezt követően szervezetünk vezetője shihan Tóth Zsolt hozzájárult a fúzióhoz. Biztos vagyok benne hogy ez a csatlakozás mind a két fél számára gyümölcsöző lesz.

/Velmovszki József/

2017 május 08.

Megtiszteltetés számunkra hogy vendégül láthattuk régi barátomat, edzőtermünkben senpai Pintér József 2 Danos mestert,aki elismerően beszélt a nálunk folyó munkáról és biztosított arról hogy lehetőségekhez mérten tovább folytatjuk ezt a megkezdett sportbarátságot!

/Velmovszki József/


2017. április 08.

Kossuth Staféta Futóverseny "Karate Kölykök"

Abszolult férfi váltó: 5. hely.

Korcsoportjukban: 3. hely
A váltó tagjai : Ignéczy Dávid, Kovács Áron, Szabó Bence, Várhomoki Norbert

2017. március 25.

VI. Karate Maraton - Szigetszentmiklós

A Maratonon 27 stílusszervezet, 91 dojó, több mint 600 fő képviseltette magát. Közöttük volt a Sárospataki Kyokushin Karate Sportegyesület tíz tagja is, akik vállalták hogy tizenkét óra alatt teljesítik a 10 ezer ütést, 10 ezer rúgást és 10 ezer védést.

Hatalmas élmény volt belülről megélni azt, ahogy több száz harcos egyszerre, a taiko dob ütemére hajtja végre az előre meghatározott technikákat. Örömmel számolhatok be arról, hogy mindenki sikeresen teljesítette ezt az embert próbáló kihívást. Említésre méltó, hogy Sárospatak ismét a figyelem központjába került. Egyesületünk tagja, Asszony Ernő különdíjban részesült. Ő volt a résztvevők közül a legidősebb, aki teljesíteni tudta a teljes etapot. Ezt Szappanos Zoltán mester, a marton szervezője egy hatalmas serleggel értékelte. A nap végén elfáradva de élményekkel feltöltődve fogadtuk meg egymásnak hogy "jövőre együtt ugyan így"!

A résztvevők: Asszony Ernő, Nagy Laura, Várhomokiné Pércsi Ágnes, Várhomoki Norbert, Várhomoki Róbert, Sípos Zsolt, Lorbert Tamás, Csendes Alexander, Minczér József és Velmovszki József.

Forrás: Velmovszki József

2017. március 11.

Horvátországban, Samobor városában volt a sárospataki karatésok következő versenye. 14 ország harcosai találkoztak a festői szépségű városban hogy eldöntsék a bajnoki cím sorsát. Elszánt versenyzők, kőkemény és látványos küzdelmek jellemezték a nemzetközi tornát.

A formagyakorlatokkal indult a verseny amelyben két sárospataki versenyző, Szabó Dániel és Tallárom Balázs is érdekelt volt. Nagy örömömre szolgált, hogy mind a két versenyző túljutott az első fordulón. Sajnos a sorsolás nem kedvezett nekünk, hiszen a második körben azokkal kerültek szembe, akik a népes mezőny ellenére a dobogón végeztek.

A küzdelmeket Gál Csaba Patrik kezdte meg akinek ez volt az első versenye. Ellenfele csak pontozással tudta legyőzni, így méltán bizakodhatunk majd a későbbi sikeres folytatásban.

Velmovszki Dóra következett és biztos kitartó munkával a dobogó legfelső fokára jutott, ismét bajnok lett.
Őt Szabó Bence követte, aki eddigi befektetett munkájának gyümölcsét most tudta leszüretelni, mert korcsoportjában ő is bajnoki címet tudott szerezni.

Ezek után is bíztunk a sikerekben. Búza Ábel lépett szőnyegre, aki már több komoly eredménnyel is büszkélkedhet. Most sem kellett csalódnunk, Ábel végig, a küzdelmek során kapott edzői utasításokat szem előtt tartva magabiztosan tudta hozni a győzelmeket így ő is bajnokként tudott búcsúzni Horvátországtól.

Elérkezett a verseny fő része, ahol a felnőtt férfi 80kg-ban Szólya Erik révén voltunk érdekeltek. Furcsa volt hogy a diákolimpia után egy héttel lekerültek róla a megszokott védőfelszerelések és így csak egy altestvédő maradhatott. Ahogy haladt előre a győztes küzdelmekben versenyzőnk, úgy a sérülések száma is gyarapodott. A harmadik helyért egy fekete öves rutinos versenyzővel került szembe, aki sajnos folyamatosan a sérült testfelületeit támadta. Erik azonban nem adta fel, így a mérkőzés hajrájában olyan előnyre tett szert hogy a bírói team egyhangúlag versenyzőnket hozta ki győztesnek. A verseny zárásaként egy bronzéremmel bővültek az eredményeink.

Végül itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetemet fejezzem ki a versenyzők szüleinek akik itthonról és kint a helyszínen tudtak szurkolni gyermekeiknek, hiszen az ő segítségük nélkül nem tudtunk volna részt venni ezen a nemzetközi megmérettetésen.

Velmovszki József, a SpKKSE elnökének beszámolója

2017. március 4.

Szentes városa adott otthont a Kyokushin Karate Knock - Down Diákolimpia gyermek,serdülő, ifi nagy döntő illetve junior Kelet-magyarországi elődöntőjének. A megmérettetésen hat sárospataki versenyző lépett tatamira.

Tallárom Balázs és Szabó Dániel formagyakorlataival kezdtük meg a szereplést.Balázs első versenyéhez képest összeszedetten hajtotta végre a kötelező mozgásformát, sajnos az ellenfele rutinosabbnak bizonyult így az első körben búcsúzott.Danin volt a sor hogy kiküszöbölje a csorbát, azonban a bírók 2:1 arányban az ellenfelét találták jobbnak, így ő sem folytathatta tovább.

A küzdelmek következtek, ahol Szabó Bence vette fel először a kesztyűt. Sokáig tudta tartani magát, viszont egy váratlan bordaütést követően a bírók wazarival jutalmazták ellenfelét.

Velmovszki Dóra következett junior leány +65 kilogrammos kategóriában. Dóra 61 kilóval mérlegelt de a verseny szervezője Shihan Brezovai Sándor kérése az volt hogy induljon el eggyel magasabb kategóriában. Elfogadtuk a felkérést ami helyes döntésnek bizonyult hiszen ebben a súlycsoportban is bajnokként hagyta el a küzdőteret.

Végezetül a junior férfiak következtek, egészen pontosan Szólya Erik és Búza Ábel.Mind a ketten nagyszerű küzdelmeket bemutatva, egymás után kényszerítették térde ellenfeleiket így az a sporttörténelmi esemény következett be, hogy a két sárospataki harcos döntőzött egymással.A bírók Eriket találták jobbnak (neki ez volt az utolsó junior versenye hiszen egy hét múlva Horvátországban már felnőttként indul).

Összegezve a versenyt, minden indulónak köszönöm a befektetett munkát és hozzáállást! Remélem a következő versenyen még többen tudják majd jó eredménnyel öregbíteni Sárospatak jó hírnevét.

Velmovszki József

2016. december 24.

2016. december 17.

Az év utolsó övvizsgájára 17 sárospataki harcos készült fel hogy számot adjon tudásáról shihan Orehovszky Zoltán előtt.Gratulálok a teljesítményetekhez nem utolsó sorban Bihi Attila senpainak aki megszerezte AZ SpKKSE első barna övét,mutatva az utat a többi tanítványnak. "Senki sem lehet annyira önző, hogy a tudásából ne adjon át másoknak."
(Sosai Mas Oyama)

Forrás: Velmovszki József

2016. november 06.

Kimagasló eredményről számolhatok be egyesületünk ezévi utolsó versenyéről. Formagyakorlatban, Szabó Dániel gyerek három és Velmovszki Dóra junior kategóriában második helyezést értek el. Küzdelemben, junior kategóriában Szólya Erik bajnoki címet szerzett. Búza Ábel ifjúsági kategóriában a dobogó legtetejére álhatott.
Velmovszki Dóra junior korcsoportban komoly birói hibáknak köszönhetően " csak " második lett, azonban Dórát, shihan Brezovai Sándor a Hiko - Honkyokushin International Karate Organization elnöke a legharcosabb junior versenyző díjban részesítette.
Végül egy rövid összegzés, egyesületünk ezévi eredményeriről. 2016-ban a Sárospataki Kyokushin Karate SE költségvetése hét versenyen való részvételre adott lehetőséget, ebből öt hazai és két nemzetközi. A sárospataki versenyzők 17 dobogós helyezést értek el! 12 arany, 4 ezüst és 1 bronzéremmel tértek haza városunkba. Szerencsére elmondható, hogy három év alatt sikerült azt elérnünk, hogy már nem csak országos, hanem nemzetközi szinten is elismerik az egyesületünkben folyó munkát.

Velmovszki József beszámolója

2016. október 30.

Magyar Karate Szakszövetség Utánpótlás Össz-Knockdown Magyar Bajnokság. Budapest. Velmovszki Dóra Bajnoki címet szerzett junior korcsoportban !!!

2016. augusztus 20.

Sárospatak Város Önkormányzata Szabó Károly díjat
adományoz Velmovszki József Péter részére.


Velmovszki József Péter 1974-ben született. 20 évvel ezelőtt 1996-ban nősült Sárospatakra, ahol feleségével és két gyermekével él.

Életének meghatározó elemét, a karatét 2001-ben ismerte meg. A harcművészetet a városban működő kis klubban kezdte gyakorolni, majd Sátoraljaújhelyben folytatta pályafutását. Hamar rájött, hogy milyen különbségek lehetnek edző és edző között, és hogy nem a danok száma határozza meg az oktató igazi értékét.

Sikeres dan vizsgát tett 2012-ben és még ebben az évben a város polgármesterének felkérésére megalakította a Sárospataki Kyokushin Karate Sport Egyesületet. A szervezet rövid időn belül számos országos, és nemzetközi eredményt ért el, és járult hozzá a város jó hírnevének öregbítéséhez.

2016-ban az egyesület versenyzője két világbajnoki címet szerzett.

Velmovszki József személyes példamutatásával tud erőt adni a mai fiatalságnak. Elkötelezett a sport felé, kiváló edző, fantasztikus sportember, s nem utolsó sorban példás családapa.

A mai elismerés remélhetőleg további erőt ad ahhoz, hogy még több sárospataki fiatalt vonjon be a karate sportágba.

Forrás: www.sarospatak.hu

2016.június 24.

Két vilgábajnokunk van!!!

A "II. All Kyokushin Karate World Tournament" versenynek Szentes városa adott otthont 2016.06.25-én. A megmérettetésen 22 ország 577 versenyzője adta le nevezését. Ezek közül a nagyszerű harcosok közül kertül végül ki 2016 szervezettől független világbajnoka. A versenyen három sárospataki karatéka is részt vett.

Három hónap komoly felkészüléssel a hátuk mögött bíztunk versenyzőink dobogós helyezéseiben. A küzdelmeket Búza Ábel kezdte, aki a nagy meleg ellenére is nagyon harcosan, a végsőkig küzdve, hosszabbítást követően győztesen hagyta el a tatamit. Nem sok pihenőt hagytak számára, hiszen negyed óra múlva újra bizonyítania kellett. Sajnos azonban az első próbatétel olyan sokat kivett belőle, hogy szinte a végletekig elcsigázva, ám a küzdelmet nem feladva, a bírók mégis az ellenfelét látták aktívabbnak.

Másodikként Velmovszki Dóra következett. A sorsolás nem kedvezett neki, hiszen a csoport egyik legerősebb harcosát kapta. Fejben nagyon összeszedetten küzdött és egy váratlan fejrúgást követően győztesként várhatta a következő küzdelmet. A második és harmadik ellenfelét is viszonylag könnyen, erős kéz és lábtechnikákat bemutatva tudta leküzdeni, így három győzelemmel a háta mögött várhatta az utolsó Ukrán harcost. A bírók nem vették figyelembe azt a kérésünket hogy pihentessük a karatékánkat, mivel fél óra alatt a hatalmas kánikula ellenére immár negyedik küzdelmét kellet megvívnia Dórának. Végig kiegyenlített volt a küzdelem, amikor is egy lökést követően Dóra a földre esett és orvosra volt szüksége, hiszen komolyan beütötte a fejét a talajba. A négy bíró rövid megbeszélést követően az Ukrán versenyzőt hozta ki győztesnek. Szerettük volna megóvni a mérkőzést, de a pontok összesítése során kiderült hogy ennek ellenére is Dóra lett a világbajnok.

Szólya Eriket végre Fortuna is a kegyeibe fogadta és előnyerőként várhatta a második küzdelmét, amit viszonylag gyorsan hozni is tudott. A döntőbe jutásért már komoly ellenféllel kellett szembenéznie. A Szentesi mesterrel már többször találkozott, de még sohasem sikerült legyőznie. Most azonban igen, és egy váratlan fejrúgással a döntőbe küzdötte magát. A világbajnoki címet azonban nem adták olcsón, hiszen a sárospataki versenyzőnek egy jóval magasabb övfokozatú harcost kellett térdre kényszerítenie. Pontosan az edzői utasításokat követve, az ellenfél testét hatalmas ütésekkel bombázva megnyerte a mérkőzést, így ő is világbajnok lett.

A nap végére elmondhattuk, hogy két világbajnokkal térhettünk haza Sárospatakra. Nem marad idő a pihenésre, hiszen júliusban a Sátoraljaújhelyi KKSE edzőtáborában, majd augusztusban az IKO Matsushima Hungary edzőtáborában vesznek részt karatékáink. Végezetül, az idei év második legrangosabb versenye következik majd - a szerbiai Európa Bajnokság - ahonnan reményeim szerint ismét szép eredményekkel térhetünk majd haza.

Szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetemet fejezzem ki Sárospatak Város Önkormányzatának és az Eszterházy Károly Egyetem Comenius Karának segítségéért és támogatásáért.

Velmovszki József beszámolója

Szólya Erik I hely. (3 nyert közdelemmel. )
Velmovszki Dóra I hely. (3 nyert és egy vesztett küzdelemmel.)
Búza Ábel VI hely. ( 1 nyert és egy vesztett küzdelemmel.)

2016. május 21.

Részt vettünk az VI. "Óriás Leszel" Sárospataki Sportfesztiválon, kiállításon és komferencián a Bodyrope csoportal kiegészülve.

"Tisztelt Egyesületi tagok! Köszönöm mindenkinek, aki részt vett a mai napon rendezett "Óriás leszel" Sárospataki Sportfesztiválon és jelenlétével erősítette azt a csapatszellemet, amire mindenkinek szüksége van az életben. Szükség van arra, hogy tudd, egy olyan csapathoz tartozol, akikre bármikor számíthatsz!!! OSU" - Velmovszki József

2016. április 16.

Négy ország (Ausztria, Szerbia, Hollandia, Magyarország) 50 sportegyesületének 392 versenyzőjével zajlott le az Orosházi Open, Nemzetközi Kyokushin Karate Bajnokság. Sárospatak egyik legeredményesebb sportegyesületét öt versenyző képviselte. Mint már annyiszor bebizonyosodott, a befektetett munka meghozza a gyümölcsét. Egy arany, egy ezüst és egy bronzérem az, amellyel Orosházáról hazatérhettek a karatékák.

Az ország legjobb harcosai vettek részt a versenyen azért, hogy bajnoki címet szerezhessenek. Búza Ábel kezdte a küzdelmeket. Két akadályt sikeresen vett, a döntőbe jutásért vívott küzdelemben egy pontos testütést kapott, amit a bírok wazarival értékeltek. Őt követően Szólya Eriken volt a sor hogy csillogóbb érmet szerezzen. Két nyert mérkőzést követően ő is balszerencsés módon egy testütést követően vereséget szenvedett. Végezetül Velmovszki Dóra következett. Bíztunk a jó formájában, hiszen rengeteg munka van a háta mögött. Két győztes mérkőzést követően a tavalyi év Európa Bajnokával döntőzhetett, és egy hosszabbítást követően egy pontos fejrúgással Bajnoki Címet szerzett.

Egyesületünkből két fiatal, Szabó Dániel és Szabó Bence először voltak versenyen. Dani formagyakorlatban, míg Bence küzdelemben indult. Az első körben mind a ketten kiestek de tisztességgel helytálltak!

Gratulálok minden versenyzőnek!

Velmovszki József, SpKKSE elnöke


Búza Ábel  - III. Helyzett (Junior Fiú)
Szólya Erik - II. Helyezett (Junior Fiú)
Velmovszki Dóra - I. Helyezett (Junior Lány)

2016. március 26.

Szigetszentmiklós adott otthont az összetartás ünnepének, vagyis az V. Karate Maratonnak, ahol több, mint 600 induló volt 25 stílusszervezetből. Az egyesületet tíz karatéka képviselte ezen a nem mindennapi erőpróbán. A résztvevő Patakiak 12 óra alatt 10.000 ütést, 10.000 rúgást és 10.000 védést hajtottak végre. Felejtetetlen élmény volt egy egész napon át együtt dolgozni egymásért, egy közös cél érdekében más más harcművészeti ágakkal közösen.

A próbatételt teljesítették: Velmovszki József, Várhomokiné Pércsi Ágnes,  Bihi Attila, Mályi Tamás, Asszony Ernő, Minczér József, Várhomoki Norbert, Várhomoki Róbert, Sipos Zsolt, Ifj. Asszony Ernő

2016. március 12.

Horvátországban, Samoborban rendezték meg a 13. Domenica kupát, mely egy meghívásos Nemzetközi Karate Verseny, ahol ismét számot adhattak tudásukról versenyzőink. Az eredmények sem maradtak el!

Velmovszki Dóra - I. Helyezett (Junior Lány)
Szólya Erik - I. Helyezett (Junior Fiú)
Búza Ábel - I. Helyezett
(Junior Fiú)

2016 március 05.

Kyokushin Karate Knock-down Diákolimpia Szentes

Velmovszki Dóra - I. Helyezett (Junior Lány)
Szólya Erik - I. Helyezett (Junior Fiú)
Búza Ábel - I. Helyezett, A legharcosabb Ifjúsági Versenyző Díj

2016 február 13.

Zemplén Kupa Országos Karate Verseny
Sátoraljaújhely

Szólya Erik - I. Helyezett (Junior Fiú - 80 Kg)

2015. december 13.

XV. "Nagykun Kupa" Utánpótlás- És Felnőtt Országos Bajnokság
Karcag

Velmovszki Dóra - III. Helyezett (Junior Lány)
Szólya Erik - II. Helyezett (Junior Fiú +60 Kg)

2015 október 31.

Knockdown Utánpótlás Magyar Bajnokság XVIII.Bushido kupa
Pestszentlőrinc

Velmovszki Dóra - I. Helyezett (Junior Lány)
Kövér Sára - III. Helyezett
Szója Erik - III. Helyezett (Junior Fiú)


2015. július 3-4.

All Kyokushin Karate Word Cup
Buzau, Románia

Velmovszki Dóra - I. Helyezett (Junior Lány)
Szója Erik - II. Helyezett (Junior Fiú -75 Kg)

2015. május 30.

V. Tadasi Kupa Nemzetközi Kyokushin Karate Bajnokság
Kiskunmajsa

Szója Erik - III. Helyezett (Junior Fiú -75 Kg)

2015. április 25.

Asihara Karate Open EurAsia Kupa
Dunaharaszti

Velmovszki Dóra - I. Helyezett (Junior Lány)
Szója Erik - II. Helyezett (Junior Fiú)

2015. március 13.

"Nálunk járt Jenei Béla Árpád természetfilozófus.
Hosszas megbeszélések után vendégül láthattuk a Sárospataki Karate Klub edzőtermében sempai Jenei Bélát, aki egy több mint két órás előadás keretein belül betekintést engedett nyerni a kyokushin karate nem mindenki számára látható rejtelmeibe. Érdekes volt látni a vendégeink és karatékáink arckifejezéseit az előadás során, látni az érdeklődést megcsillanni a szemekben ahogy próbáltuk megérteni a távol kelet több ezer éves üzenetét. Köszönjük Béla, büszke vagyok rá hogy barátomnak tekinthetlek.

Domo arigato gozaimashita ! " /Velmovszki József/

2015. március 29.

IV. Karata Maraton

Dunaharasztiban március 29-én immár negyedik alkalommal rendezték meg a Karate Maratont. Öt Sárospataki karatéka vállalta hogy teljesíti ezt az embert próbáló kihívást. 10 ezer rúgás, 10 ezer védés, 10 ezer ütés végrehajtása egyetlen nap alatt.

Mindenki sikeresen teljesítette a kitűzött célt és éremmel, kupával, emléklappal térhettek haza Sárospatakra.

A csapat tagjai voltak: Vámosy Eszter, Bihi Attila, Bartha Ákos, Máji Tamás, Sebők Tamás.


2015. március 7.

XII. Domenica Kupa
Horvátország

Velmovszki Dóra - I. Helyezett (Junior Lány)